Ezt már Rudi Völler sem tudta megakadályozni. Sőt, egyes hírek szerint még némi összeg is befolyt a Bayer Leverkusen kasszájába. A mai nappal Arturo Vidal hivatalosan is a Bayern München játékosa.
2011 nyarán a Bayer Leverkusentől visszacsábított Jupp Heynckes egyik elsőrangú kiszemeltje az az Arturo Vidal volt, aki éppen az ő kezei alatt vált a Bundesliga egyik legjobb játékosává. Míg a Bayernnek szüksége volt legalább egy belső középpályásra, addig az is egyértelművé vált, a chilei középpályás kinőtte a Leverkusent.
Nem lett volna egyedülálló, ha a Donnak akkor sikerült volna Vidalt elhoznia Münchenbe. Rendre találkozunk olyannal, hogy egy-egy edző az új állomáshelyére viszi magára némelyik kedvencét a korábbi csapatából. Gondoljunk csak Jürgen Kloppra, aki egykori mainzi mintatanulóját, Neven Suboticot happolta el a Dortmundhoz. De Pep Guardiola is nyomban lecsapott Thiago Alcantarára, a Barca – és Európa: Jupp Heynckes 2012-es nyilatkozata alapján Európa két legnagyobb tehetsége, Toni Kroos és Thiago Alcantara – legnagyobb tehetségére, az U21-es EB sztárjára.
A vásár azonban jelen esetben nemcsak kettőn, hanem hármon áll. Hiába akarta a Bayern már 2011-ben Vidalt, hiába jött volna ő már akkor is Münchenbe, a Leverkusen közbeszólt. Látszólag igazat is lehetne adni Rudi Völlernek, a Leverkusen sportigazgatójának, amiért nem akarták, hogy legjobb játékosuk a Bayern Münchent erősítette, hogy így a gyógyszergyáriak még messzebb kerüljenek a hőn áhított, eddig soha meg nem élt bajnoki címhez.
De vajon tényleg célravezető ez a makacsság?
Az tiszta sor, hogy a Leverkusen képtelen megtartani legjobb játékosait, ha megnézzük az átigazolási politikájukat, valószínűsíthetjük, hogy ezt be is kalkulálják. Vidal mindenképpen távozott volna.
Vagy a Bayernbe vagy egy külföldi csapatba. Ha a Bayernbe, akkor várhatóan több pénzért, mintha a Juventusba. Lásd Mario Gomez esetét, amikor a Stuttgart rekordösszegért tudta eladni legnagyobb gólvágóját, akinek akkor még a válogatott kezdőjében sem volt biztos helye. De az akkor mindössze 21 éves Mario Götzéért is „zsebből” kifizette a Bayern a 37 milliós vételárat, ami abban a pillanatban szintén rekordnak számított.
Kérdés, mennyiben van jelentősége leverkuseni szemmel annak, hogy Vidal a Bayernben vagy nem a Bayernben játszik. Megemeli-e annyival az amúgy is csekély bajnoki esélyeiket, hogy érdemes legyen akár súlyos milliókról lemondani.
A választ az adja meg, hogy a Leverkusen talán megtudta akadályozni azt Vidal 2011-es leigazolását, de azt már nem, hogy BÁRKI mást leigazoljunk a belső középpályára. Ugyan csak egy évvel később – ott abban a pillanatban nem ezen múlt, de milyen jól jött volna az az egy plusz belső középpályás a hazai BL-döntőn -, de a Bayern egy még brutálisabb lépésre szánta el magát: 40 millió Eurót fizetett ki azért a Javi Martínezért, aki olyannyira nem volt még befutott, hogy a spanyol válogatottban is epizodista volt. Ehhez még hozzájön a kivásárlással kapcsolatban felmerülő 8 millió eurós adófizetési kötelezettség is, de ezt már Javi Martínez „fizette” a fizetési igényének csökkentésével. ÉÉÉS Javi Martínez első idényében máris bizonyított. És BL-t is nyertünk.
Rudi Völler gyakorlatilag egyetlen évvel tudta megakadályozni azt, hogy a Bayernnél összeálljon az a csapat, amelyik immáron három éve gyalulja le a Bundesligát. Esélyt se hagyva például a Leverkusennek. Utólag nem teljesen mindegy Rudi Völlernek, hogy a Bayern Vidallal vagy Vidal nélkül verte tönkre a Ligát? De. No meg még némi pénz is kicsúszott a kezeik közül.
Mától ráadásul már Arturo Vidallal a soraiban készül arra a Bayern, hogy olyat tegyen, amit német csapat még sosem: zsinórban negyedik alkalommal is német bajnok legyen. Hasonló helyzetben zajlott le Rafinha története. Még Uli Hoeneß személyesen dolgozott azon, hogy Rafi Münchenbe igazoljon, a Schalke egy-két évre rá végül a Genovához engedte el, akik még akkor sem törlesztették le Rafinha vételárát, amikor a játékos már a Bayernnél játszott.
Vidal leigazolásának van egy másik tapasztalata is. A Bayern ugyan nem fog 100 millióért versenybe szállni mondjuk Garreth Bale-ért, de az elmúlt években a klub transzferpolitikájában is nagyobb lehetőségek nyíltak. 5 évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy a Bayern leigazolja a friss BL-döntős egyik legnagyobb sztárját. Ha hozzávesszük például Thiago Alcantara vagy Xabi Alonso sztoriját, de Douglas Costáét is, akit néhány évvel ezelőtt leginkább egy angol csapat tudta volna csak leigazolni, akkor a presztízsbeli növekedés megmutatkozik – de az is, hogy pénzügyi helyzetünk már nemcsak stabil, de ennek gyümölcseit is élvezhetjük. Bízzunk benne, hogy nemcsak a tárgyalóasztal mellett, hanem a pályán is!
