Szomorú körülmények között esett ki a Bajnokok Ligájából a Bayern München. A bajorok mind Münchenben, mind Madridban jócskán ellenfelük fölé tudtak kerekedni, egy gólnyival azonban mégis kevesebbet szereztek. Ebben bődületes technikai hibák is szerepet játszottak.
22 lövést eresztettek meg a Bayern München játékosai a BL-elődöntő madridi visszavágóján, mégis mikor az utolsó 10 percre fordultak a felek – részben köszönhetően a spanyolok szokásos fetrengésének, mellyel megölték a játékot -, már csak a hatástalan erőlködés maradt. A lefújást követően a németek a földre rogytak, sokáig siratták a nagy lehetőséget, amit veszni hagytak. A 80 ezres stadionban Sven Ulreichnek volt oka a legnagyobb szomorúságra. Ahogyan a teli stadionban egymagában ült a füvön: Európa polgári felének legmagányosabb embere volt. Hosszú út keserű lezárása volt ez az este az ő számára is.
Manuel Neuer hosszú sérülése okán hamar világosnak látszott, hogy Sven Ulreich megkapja a reális esélyt a bizonyításra a Bayern Münchennél is. Első idényeiben alig játszott tétmeccsen, azokon általában labilis teljesítményt nyújtott. 2017 őszén se indult jól a dolog. Igaz, a csapat is egy edzőváltáson ment keresztül. Ulreich azonban a téli szünetre már olyan teljesítményt nyújtott, ami mellett még az igazán kritikus Bayern-szurkolók sem tudtak elmenni. /Fontos kiemelni, hogy olyan helyzetben állt a Bayern, ahol eleve Ulreichre kellett hagyatkoznia – ha Ulreich rosszul véd, a csapat nem fordítja a javára az edzőváltást./
Karácsonykor már az is tudvalevő volt, hogy Manuel Neuer visszatérése elhúzódik. Azt még nem tudtuk, hogy ennyire. Viszont ahogyan mentünk előre az időben, Ulreich úgy tudta emelni folyamatosan a fordulatszámot. Olyannyira, hogy a mögöttünk álló hetekben már az is szóba került, hogy akár a világbajnoki keretben is helyet kaphat. Ulreich bizonyította, hogy jó kapus.
Ez azonban egy olyan játék, ahol ha nem a legjobb vagy, akkor a játszma egy bizonyos pontján eleve bukásra vagy utalva. Pláne, ha kapusként próbálkozol, hiszen itt a hibátlan játék szinte elvárás. Ulreich pedig nem a legjobb kapus. Nem is gondolta ezt senki, nem is várta el ezt tőle. Ő a cserekapus. Az ő szereplése egyes egyedül Manuel Neuer sérülésének függvénye.
A párharc előtt írtam, hogy Jupp Heynckesnek bődületesen nehéz dolga van: megkockáztatja-e a jó teljesítményt nyújtó Ulreich helyett a sérülésből visszatérő Neuert. Vagy megkockáztatja-e, hogy a világ legjobb kapusát mellőzi. Bárhogy is dönt, a kapuson őrült nyomás lesz. S ha nem jut tovább a Bayern, akkor eleve a kapus lesz a hibás. Akkor nyilván nem egy ekkora bakira utaltam.
Sven Ulreich ezt a nyomást nem bírta el. Megmérettetett ezen a szinten is, a saját képességeivel és saját tapasztalatlanságával, és kiderült, hogy elég jó kapus, de nem a legjobbak közül való. Cserekapus. Nem kérdés, hogy a címvédő Real Madrid sokat látott, többszörös BL-győztes, VB-résztvevő kapusa jobb. Ahogyan az sem kérdéses, hogy Manuel Neuer, aki forradalmasította ezt a posztot, sokkal jobb. Az a Neuer, aki mozgásával nemcsak helyzeteket hatástalanít, de adott esetben helyzetek kialakulását is megakadályozza. Ha egészséges, ő véd. Valószínűleg kiválóan – ahogyan tavaly is, sérülten -, de lehet, hogy hibával.
Ulreichnél sem a konkrét baki, ami kiváltja a szomorú értékítéletet, ilyen előfordul, hanem annak okozója, a rutintalansága. Természetes, hogy gyermeteg hiba, aminek nem szabad megtörténnie. Elvileg egy VB-döntőben sem szabad kiejteni a labdát a kezedből. Az ilyenek meghatározzák, akár el is dönthetik a végkimenetelt. Kedden is, jócskán befolyásolta az eseményeket. Igaz, annyi minden jött össze (sérülések, helyzetkihasználás, bírói tévedések, fukar játékospolitika és egyéni hibák), hogy ezek közül bármelyiket elbírta a bajor csapat. Ezek közül bármelyik hiányában tovább is jutott volna. De így együtt ez lényegében kizárt volt.
És így eljutunk a szomorú felismerésig, mennyire igazságtalan a kultúránk: Sven Ulreich ebben a szezonban számos kiváló teljesítményt tudott felmutatni. Sikerült bizonyítania, hogy megüt egy szintet egy élcsapatnál is. Nem a legjobbat, de egy kellemesen jót igen. Egészen élete legfontosabb teljesítménye. Évtizedek munkája van benne. És akkor eljön az a határvonal, amit már nem tud átlépni, aminek már nem tud megfelelni. Mi pedig nem azt csináljuk, hogy akkor kiértékeljük, mit is ért el, mi a képzeletbeli pontszáma. Hanem automatikusan lenullázzuk az egészet. Sőt, még a földbe is döngöljük. Persze leginkább azok, akiknek közük nincsen ehhez az egészhez. És akik nem nézték végig Ulreich egész szezonos teljesítményét.
Akik a kényelem forradalmának győzteseként kivívták maguknak a jogot, hogy a fotelből ülve gyalázhassanak mindent és mindenkit. Akik még az életben nem értek el, meg se próbáltak semmit, de valójában nincs is hozzá semmiféle hajlamuk. Akiknek a saját megkeseredettségükben az jelenti az instant, gyorsan oldódó örömöt, hogy azokon röhöghessenek, akiknek céljuk és küzdelmük van az életben. Természetesen mindig anélkül, hogy akár három mondatban össze tudnák foglalni azt a helyzetet, amiben olyan nagyon okosnak hiszik magukat.
Egy szurkolónak mindig duplán keserű, amikor a kedvenc csapatának nem marad esélye az igazán nagy sikerekre az adott szezonban. Keserű, hiszen hitt valamiben, ami szertefoszlott. De keserű, mert a hitének darabkái oda vannak vetnek azok elé, akik az életben nem tapasztalták még, milyen érzés feltétel nélkül hinni valamiben. Valamiben, amiről egészen az utolsó pillanatig nem tudod meg, hogy megtörténik-e. S ha tudnád előre, akkor az egész értelmetlenné is válna.