Rend a lelke mindennek

A Borussia Dortmund elleni vereséggel végleg leszámolhattunk az illúziókkal: a Bayern München olyan gödörben van jelenleg, amiben utoljára talán 2011-ben állt.

Image result for hummels kovacEz ugyan most abban áll, hogy a BL-ben csoportja élén, a kupában versenyben, míg a bajnokságban ötödik helyen áll. De az előző hat évhez képest ez jelentős változás. Ez akkor is így van, ha a tegnapi mérkőzés első 30 percében csapatként kiváló teljesítményt nyújtottak, s megérdemelten vezettek a félidőben. Ezt azonban a második félidő durva technikai hibákkal tarkított rendezetlen és tétova játéka érvénytelenítette. Megérdemelt vereség született – bírói hibáktól függetlenül.

Az becsülendő, hogy az idegenbeli bajnokira a megfelelő szenvedéllyel és akarattal ment ki a csapat, s bár a kiváló egyéni teljesítmények hiányoztak, mint csapat megvolt a kontroll és tartás az első félidőben. De a bekapott első gól olyan szinten összezavarta őket, hogy még a gyors viszonválasz sem segített igazán. Láthatóan nincs terv arra az esetre, ha nem úgy alakul a meccs, ahogyan kéne. Nincs terv arra, hogy ne essen össze a csapat. /A győztes BL-döntő egyik legnagyobb gyönyörűsége pedig éppen az volt, hogy Gündogan egyenlítőgólját követően nem a Finale Dahoam zavarában folytatódott a meccs, hanem Lahm és társai felnőttek a feladathoz és magasabb fokozatra kapcsoltak, végül a maguk javára el is döntötték a meccset./



Az elmúlt években sokat beszélgettünk arról, hogy identitását veszti a csapat: Nos, most egy lényegében németországi (?)  edzővel, német játékosokkal teletűzdelt csapat nem találja magát. Volt olyan bajnoki, ahol nyolc német válogatott játékos szerepelt a kezdőben.

Sok szó esik arról is, hogy „elmilánosodik” a csapat. Tíz év is kevés volt ahhoz, hogy az AC Milan visszatérjen Európa meghatározó klubjai közé. Előtte egy folyamatosan kiöregedő garnitúra évekig a szűk elitben tanyázott. Ebben van valami, mintha a generációváltás csak a szavak szintjén működne. De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a jelenlegi Bayern félévvel ezelőtt még kétszer is a padkára szorította a Real Madridot. Eredménytelenül, de kétszer is lefutballozta őket. Van mit kezdeni a kerettel, de ebben a formájában ez nem egy rossz keret.

Philipp Lahmot éveken át folyamatosan lesajnálták. Nem tartották méltónak és alkalmasnak arra, hogy egy élcsapat kapitánya legyen. Mióta ő abbahagyta a focit, mióta nem ő a Bayern kapitánya, a második szezonban a második edzőt készülnek – ezúttal – látványosan megbuktatni azok a rutinos játékosok, akiknek a munkafront élére kellene állniuk. Az most mindegy, kinek a hibája, hogy nincs rend a Bayernben. Az viszont tény, hogy nincs meg az alapvető rend. /A Nationalelfben sincs 2016, Schweinsteiger kiválása óta. Kettejüket azért mindkét helyen egységben kell nézni./

Image result for lahm heynckes

Érdekes módon Philipp Lahm ugyan mindig kimondta nyíltan a véleményét, az ő nevéhez fűződik a Bayern történetének legnagyobb pénzbírsága is, amivel játékost sújtottak, de az összes edzőjével együtt tudott működni, és az összes edzője imádta őt. Beállítódás és alázat kérdése. Tényleg a világ legintelligensebb játékosa.

Ahogyan az is, hogy az előző szezonban amint egy karakán, keménykezű edző vette át az irányítást, nyomban elkezdtek szállingózni az eredmények. Jupp Heynckes olyannyira érzi az arányokat, hogy a csapatot septiben is a triplázáshoz közel vezette. De ő volt az, aki 2012-ben képes volt lehűteni a Ribéry/Robben párost, mindkettejükkel megértetve, hogy csapatemberré kell válniuk. Azok is lettek. Triplázás. A rend a lelke mindennek.



Ugyanígy tartotta meg a csapat egységét három itteni évében Pep Guardiola is, akire végig nagyon szerették volna ráhúzni a vizeslepedőt. Érdekes, neki sem Philipp Lahmmal, Xabi Alonsóval vagy épp Andres Iniestával voltak megértési gondjai. De Arjen Robbennel is maximum annyiban, hogy egyszer nem engedte neki, hogy büntetőt lőjön. Azok után, hogy fixre vették Robben 2013-as távozását, ez hatalmas szó. És igen, a Juventus elleni 0-2-es félidőt követően (ami lehetett volna több is), tajtékozva ment be az öltözőbe és azt vágta a játékosok fejéhez, hogy levágja a töküket, ha nem kapják össze magukat. Akkor persze a megőrült kommentszekciókban ez úgy jött le, hogy „báncsa szegény játékosokat, ijett nem szabat mondani.” Aztán mégis 4-2-re győztünk.

Ezeknek az éveknek azonban volt egy jelentősebb figurája is, ha már a rendet nézzük: Matthias Sammer. 2012-ben Christian Nerlinger helyét vette át, egyből világos célokkal, világos módszerekkel. Láss csodát: következő évben triplázott is a csapat.

Matthias Sammer ideje (visszacsatolva: + Philipp Lahm és keménykezű edzők) alatt szóba se jöhetett olyan, hogy tapasztalt játékosok visszatérően palotaforradalmat csinálnak. Persze volt cicaharc, hogy Robben nem passzolt Lewandowskinak majd Lewandwski nem passzolt Robbennek, illetve Müller csapkodott a lecserélését követően, kakaskodás, ha odacsúsztak az edzésen stb. De ilyen fokú szétesés nem volt. Próbálták volna meg?! Mario Mandzukic megpróbálta, egyből kikerült a meccskeretből, itt van előttem, ahogyan Matthias Sammer rezzenéstelen arccal lenyilatkozza a meccs előtti interjúban, hogy ez alapvető. Majd tavasszal ismét megpróbálta, egyből biztossá vált, hogy nem maradhat a következő idényre. Azon el lehet és kell is vitatkozni, mennyire kár Mandzukic távozása. De rend volt, és jöttek az eredmények. Éveken át.

Lényegében amit akaratlanul felvázoltam: a sportigazgató, a vezéregyéniségek és a vezetőedző közös helytállásából fakadó RENDezettség. Az alap, ami nélkül felesleges bármi másban gondolkodni. A háromnak egyszerre kell ülnie. Ezek közös eredőjét nyilván felsőbb szinteken való szakmai és üzleti döntésekben kell keresnünk.



És akkor mindezek után belemehetünk abba:
– van-e terv arra, hogy öt év múlva is bombajó kerete legyen a csapatnak?

-van-e bármiféle rendszer a jelenlegi játékunkban? Mit akarunk egyáltalán játszani? Felkészültünk-e a lehetséges szituációkra? Vagy csak lesz, ahogy lesz?

Ne lökjétek Niko Kovacot a vonat elé!