Nem csillapodik a csatárkérdés Münchenben. Alig akaródzik egy csatárt is igazolni. Elég nehéz feladat manapság. Pedig volt, amikor még nagyon más volt a helyzet.
Alapvetően a futball alakult át nagyon. Emlékszünk, amikor 1998-ban Horvátország ellen a németek, amikor égett a ház, négy csatárt is egyszerre a pályán tudtak. 2001-ben a BL-döntőben a Bayernnél szintén négyen is játszottak. Akkor Elber kezdett, majd még Paulo Sergio, Jancker és Zickler is beálltak. Mellettük Santa Cruz a padon maradt. Akkor még nem volt több cserelehetőség.
Aztán ott van a 2007-es nyár, amikor a megcsapzott renoméjú Bayernnél három csatárt is igazoltak. Nem is akármilyeneket. Luca Toni és Miroslav Klose személyében kettő topcsatárt is érkezett Münchenbe, mellettük pedig a fiatal Jan Schlaudraff szintén ezen a nyáron igazolt a Bayernhez. Persze érkezésüket megelőzte – részben mondjuk pont fordítva – Makaay, Pizarro és Santa Cruz távozása is. És közben Lukas Podolski is a csapat tagja volt, Sandro Wagner pedig feljött a tárcsiból.
Ez volt az az időszak, amikor a Bayernnél könnyebben tudtak megválni a közkedvelt csatáraiktól, mivel mindig volt újabb klasszis a láthatáron. 2003-ban Roy Makaay érkezése is Giovane Elber távozásával, de egy évtizeddel később Robert Lewandowski érkezése is Mario Mandzukic távozásával járt együtt. S közben még volt olyan év is, amikor Mario Gomez és Ivica Olic is érkeztek. /Megfigyeltétek, hogy egy csomó mindenki csatárként érkezik, aztán hirtelen kitalálják, hogy szélsőként fogják őket játszatni? Legutóbb Tel esetében lehetett erről olvasni./
Ehhez képest bőven volt olyan időszak, amikor nem volt cseréje sem Robert Lewandowskinak, tavaly óta pedig pótlása sincs. Sem Choupo-Moting, sem – jelenleg – Tel nem hasonlítható hozzá.
Ezzel párhuzamosan pedig a válogatott is ettől szenved. Megjegyzem, a Nationalelfnél most akkora problémák vannak, hogy azokhoz képest az egy szem Niclas Füllkrug személye egyáltalán nem is tűnik problémásnak. Egyébként a mérlege remek neki a válogatottnál.
