Kitart Hansi Flick lendülete. A válogatott szünetet követő első bajnokin a Bayern magabiztosan 4-0-ra páholta el a Fortuna Düsseldorf csapatát.
Tavaly ugyanezen a hétvégén találkoztak a felek. Az akkori 3-3 legalább annyira tükrözte a Bayern aktuális állapotát, mint a mostani 4-0. Háromból három, 10-0-s gólkülönbség. Ez Hansi Flick eddigi mérlege.
Annyi bizonyos, hogy ezen az úton továbbhaladva akár egy szép szezon is kinézhet a Bayernnek. De középtávon akár valami igazán nagynak az előfutára is lehet. Niko Kovac azonban olyan helyzetben adta át a csapatot, hogy egyelőre felesleges és dőreség is lenne ilyen távlatokat feszegetni.
Viszont van jónéhány olyan zászló, amit már a következő időszakban el kellene érnie a Bayernnek ahhoz, hogy a szurkolók megnyugodhassanak. Ezekből gyűjtögettem össze néhányat. Részben olyanokat, amely a jó eredmények előfeltételei, részben olyanokat, amely jó eredményeket takarnak és részben olyanok, amelyek a jó eredményekből fakadnak. Hansi Flick megbízása informálisan Karácsonyig szól, én azonban február közepében gondolkodom. Ez a nyolcaddöntő első mérkőzésének ideje.
- Hansi Flick szerepének megerősítése
Hansi Flick makulátlanul kezdett, elképzelései látszanak. A feladat az, hogy a játékosok lelkesedése kitartson, lendületük Kovac távozásának reakciójából az ő munkájának reakciójává váljon. Kedvező a légkör, hiszen nincs olyan hatalmas nyomás rajta, mint a Bayern edzőin szokott lennie. Ebből kéne előny kovácsolni.
- Csapatszellem
A bajtársiasságról már írtam a Szuperrangadót követően. Ha egy csapat igazán nagyot akar dobbantani, akkor ahhoz csapatszellemet kell alapoznia. Különösen nagy hagyományai vannak ennek a német futballban. Flick pedig a Nationalelfnél a saját szemével érezte a TEAMGEIST gyümölcseit. Első blikkre, ez igenis alakulóban van.
- Pontgyűjtögetés a bajnokságban
Nem, nem kell ősszel megnyerni a bajnokságot. Egyáltalán nem közvetlen elvárás az sem, hogy őszi bajnokként zárjon a Bayern. Ennek persze van lélektani – és statisztikai – jelentősége. A Bajorok a harmadik helyen állnak a bajnokságban, egy pont a lemaradásuk a listavezető Borussia Mönchengladbach mögött. Öt forduló van vissza az őszből. Többnyire a tabella első felében lévő csapatok elleni mérkőzések jönnek. Közte a Gladbach elleni hazai meccs jövő szombaton.
Nem írom azt, hogy a bajnoki cím újra képbe került, hiszen a botlások ellenére is képben maradt. Ez magától értetődő. Az új helyzetben azonban egyértelmű elvárás az újabb bajnoki cím. Ehhez február közepére kell letisztázni az erőviszonyokat. Ha addig tisztességgel gyűjtögeti a pontokat a Bayern – bármiféle nagyobb eredménykényszer nélkül -, akkor teljesülhet ez a feladat is.
- Csoportgyőzelem
A Bayern továbbjutott a BL-csoportjában. Tehát nincs rajta nagy nyomás. De azért a csoportgyőzelem a presztízs szempontjából fontos. És a sorsolás szempontjából is. Tavaly megszívta a Bayern, hiszen csoportgyőztesként a Liverpoolt kapta. Azonban továbbra is a csoportgyőzelemmel vannak jobb esélyek a jobb sorsolásra.
- a Spurs legyőzése
A 2-7 tekintély parancsoló volt. José Mourinho Tottenhamje ellen újfent igazolni lehet a potenciált.
- Továbbjutás a kupában
Februárban, még a BL-nyolcaddöntő előtt a Hoffenheimet fogadja a Bayern. Elvárás a jó szereplést minden sorozatban.
- Manuel Neuer imázsának visszaépítése
Valójában Neuer remekül véd idén ősszel. Viszont sok gólt kap – főként kiszolgáltatott helyzetből. A Nationalelf elsőszámú kapusaként megérdemelné, hogy a társak ne hozzák futószalagon ilyen helyzetbe, s világosan igazolni tudja újra klasszisát. Az első három Flick-meccs alapján erre minden esély megvan. Hiszen Neuer még gólt sem kapott ezeken a meccseken.
- Robert Lewandowski szériájának meglovagolása
A Bajorok az elmúlt években, évtizedekben – Gerd Müller óta – több lábon álltak a gólszerzés terén. Idén viszont Robert Lewandowski olyan klasszis szintet üt meg gólszerzésben és mezőnymunkában is, amit muszáj átmenteni a tavaszra is. Ha kitart Lewa jó szériája, akkor a tavaszi nagy meccseken is eredményes lehet.
- A fiatalok helyzetbe hozása
Itt most elsősorban a Goretzka – Davies kettősre gondolok. Örülnék, ha a következő hónapokban folyamatos játéklehetőséget kapnának. S talán így hosszabb távon is igazolni tudják tudásukat.
- A még fiatalabbak perspektívájának meghatározása
Négy nagyon fiatal játékos is csatlakozott Flick keretéhez. Joshua Zirkzee, Oliver Batista-Meier, Leon Dajaku és Sarpreet Singh mellett Lukas Mai már profi szerződéssel is rendelkezik. S amiért írtam azt, hogy egyáltalán nem elvárás a győzelmi sorozat indítása a bajnokságban: ez a szezon remek alkalom arra, hogy a profi lét küszöbén álló legjobb játékosok is lehetőséget kapjanak. Minden Bayern-szurkoló nagyon örülne annak, ha éveken belül ismét lenne három-négy sajátnevelésű játékos a keret magjában.
- Új igazolás
Jól muzsikált az elmúlt három mérkőzésen a Bayern. De azért több ponton erősítésre szorul. Így ebben a formában biztosan nem állná meg a helyét Európában a védelem, Niklas Süle ráadásul ki fogja hagyni az egész szezont. A balszélen, valamint a védekező középpályán is egész évben állandó téma volt a friss erő. Nem hiszem, hogy új igazolás nélkül zárul majd a téli szünet.
- Lucas Hernandez beépítése
Őt nagyon várom már, mit tud majd csinálni egy olyan Bayernben, amely komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy rendben legyen a védekezése, a legelső embertől a leghátsóig. Lucas Hernandez is sokszor kiszolgáltatott helyzetben hibázott idén ősszel. A BL-nyolcaddöntőig elegendő ideje marad arra, hogy felépüljön és beépüljön.
- A Coutinho-kérdés
Csak akkor van értelme a megtartásának, ha magától értetődő extraklasszisként képes megtalálnia a helyét. Már rövidtávon. Niko Kovac már nem lehet kifogás. Ahogyan vele szemben sem lehet kifogás, hogy Niko Kovac alatt nem ment neki.
A következő néhány hónap eldönti, hogy érdemes-e építeni rá, és kifizetni a horribilis vételárát, vagy meghagyni őt Jokerként a szezon végéig. Utóbbival is egyébként hasznára lehet a csapatnak. De nem hosszútávon, nem ekkora összegért cserében.
+1 Szerencsés sorsolás
Az elmúlt két hét alapján megérdemli a csapat, hogy ne nyomban rangadóval kelljen kezdenie az európai tavaszt. Evés közben jön meg az étvágy, nagyon jó lenne lendületet szerezni. A célkitűzés pedig az lehet, hogy a csikócsapat nyújt néhány kellemes estét a Bayern-szurkolók számára a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. Ennél többről jelen pillanatban értelmetlen lenne beszélni, ábrándozni.
Amennyiben azonban a fenti 13+1 pont megvalósulna, a Bayern alkalmas lenne arra, hogy a soron következő meccsét mindig megnyerje.