A Bayern München átigazolási mérlege 2020 – 2022

Nincs még kettő éve, hogy a Bayern München megérdemelten Bajnokok Ligáját nyert. Megérdemelten, ezt fontos kiemelni, hiszen bár a végső győzelemben előnyt jelentett az augusztusi végjáték, azonban a keret mélysége és a mutatott játék okán aligha lehet kétségessé tenni a dolgot. 

Sokat fanyalgunk az átigazolási politika okán. Így volt ez régebben is, általában jogosan, de azért sokszor jogtalanul. Mindenesetre alig telt el kettő év, és a csapat majdnem fele kicserélődött. Általános vélekedés alapján a csapaterő hátrányára, és a jövőt tekintve rossz vágányra térve.

Összegyűjtöttem, hogyan változott meg a keret 2020 óta. Az alapgondolat az volt, kik álltak rendelkezésre Lisszabonban, és kik állhatnak rendelkezésre idén tavasszal. Eszerint értékeltem a kölcsönjátékosokat is. Néhány korrekciót azért tettem. Jamal Musiala már pályára lépett abban a szezonban is, a nagy ugrás azonban ezt követően jött. Malik Tillman a padon már ült akkoriban is, de azóta vált visszatérő figurává. Chris Richards már játszott akkor is, de még nem számoltunk vele. Sven Ulreich és Alexander Nübel egymásnak adták a helyet. Douglas Costa meg jól személtette a 2019 őszi septiben való igazolásokat. Voltak még, akik egy-egy meccset játszottak akkor, meg vannak, akik idén játszottak egy-egy meccset, ők kivülállnak. Paul Wanner azért már négy meccsen pályára lépett.

Nem akartam értékelni a keret átalakulását, mindinkább csak szemléltetni akarom, hogyan alakult át. Ebből pedig vonjátok le a ti gondolataitokat.

Elméleti oldalról befolyásoló erő: azt fixen tudjuk, hogy 2020-ban mindenki egészséges volt, amikor kellett. Idén ez erőteljesen kérdéses. Idén viszont még van elméleti esély arra, hogy valakit előbújik a kalapból és fontos szereplővé válik a végjátékra.