Bayern – Real: A bírói tévedéseken túl

Változtatni már nem tudunk rajta, de nézzünk a hátterébe: mi vezetett ahhoz, hogy a Bayern végül kiesett a Real Madrid ellen? 

Nagyon egyszerű lenne a játékvezetőt megnevezni a kiesés fő okozójának. Valószínűleg nem is állnánk messze a valóságtól. Azonban számos olyan stratégiai illetve taktikai kérdés volt, melyek normál körülmények között is döntőnek bizonyultak volna. De legalábbis megmutatták, hogy ezen a két mérkőzésen játékban melyik csapat az erősebb. Ha úgy tetszik, választ adnak arra, hogy egyenlő létszám mellett miért jutott el több helyzetig ellenfelünk. /Kiemelve, hogy a visszavágón bőven akadt elég helyzetünk nekünk is a továbbjutást érő gólok megszerzéséhez. Így különösen a vezető és egyenlítő gólok közti időben./

1. Amit mindenképpen ki kell emelni, hogy papíron a legjobb kezdőcsapattal állhattunk fel. Legalábbis azzal a kezdővel, amit Carlo Ancelotti eddigi gyakorlatában ennek tartunk. És persze befolyásolta a mérkőzést, hogy mindkét belső védőnk sérüléssel küszködve lépett pályára, különösen az emberhátrányban végigjátszott hosszabbítás során. De ez a rendes játékidőben nem éreztette annyira hatását. Ha összeszámoljuk a Hummels-Boateng kettősnek féltucatnál több óriási mentése volt. Olyanok, melyek jó eséllyel góltól mentették meg a csapatot.

négy

Az viszont szembetűnő volt, hogy hiába a két világklasszis belső védő, a két játékos olyan keveset játszott együtt a szezonban, hogy ebből aligha alakulhatott ki biztos rendszer. Legalábbis a legmagasabb szinten biztosan nem. Boateng visszatérése óta egyszer játszottak együtt. Míg előtte is mindössze 6-szor Ancelotti irányítása alatt. A védelem a legérzékenyebb pont egy csapat játékában. Mint azt a fenti képen vagy az első GIF-ben is láthatjátok, az összeszokatlan védelemből olyan kusza helyzetek alakultak, hogy több alkalommal még Cristiano Ronaldo is ember nélkül marad. A lenti helyzetnél nem lett belőle baj, de a portugál több gólját is tök szabadon lőhette. Ekkora ajándékot nem szabad adni az ellenfélnek. (Ráadásul itt Modric is üresen kaphatta volna.) –

2. A középpályás védekezés esetlegessége. Rendre létszámfölényt alakítottak ki a középpályán. Gyorsabban váltottak át. Xabi Alonso, aki NEM védekező középpályás, hátrányai jobban kijöttek, mint ritmusadóként való előnyei. Ráadásul Thiago játékát is sikerrel kapcsolták ki. Mindkét mérkőzésen.
Ancelotti alatt nagyobb hangsúlyt kap a támadásból védekezésbe való gyors visszazárás, ez ebben a párharcban is szembetűnő volt. De ezen még bőven lehet dolgoznia a Mesternek. Kérdés, hogy Alonso kiválásával ki veszi majd át a helyét a pályán. És milyen szerepkörben.

3. Talán a Real belső fölényének ellensúlyozására, talán az asszimetriában rejlő potenciál miatt, Franck Ribéry leginkább a belső középpályás posztjából indult. Mind a védekezésbe való visszalépéskor, mind a támadásindításnál. Ezt az asszimetriát ismerjük korábbról is, Jupp Heynckesnél a varázslók összpontosítása és a területnyitás miatt játszott szerepet, míg Pep Guardiolánál inkább utóbbi okán. Ezúttal azonban az ellenfelek jobbszélre összpontosítása inkább hátráltatta Robbent a támadásban, így különösen a lövőhelyzet megtalálásában. Viszont Vidal ziccere előtt sikeresen vonta el négy ellenfél figyelmét is, majd pontosan löbbölt be a chilei elé. /Itt is Ribéry középen, Alaba előtt pedig óriási tér./

robbenvidal
Alaba előtt a másik oldalon többször hatalmas tér nyílt, társ nélkül azonban gyakran holtan született a megindulása. De beadásaiból legalább kétszer ziccerig jutottunk.

4. A Realnál valójában még jól is sült el, hogy Bale helyett Isco kezdett. Az így kialakult 4-3-1-2-es felállás jobban passzolt az első mérkőzésen megszerzett előnyükhöz. Isco többet mozgott a belső középpályán, többször tudtak létszámfölényt kialakítani. Ezzel pedig hatásosan ölték meg a mély támadásépítésünket, Alonso szerepét is.

5. A mérkőzés alakulása a cseréinket is behatárolta. Ribéry helyére érkezett Costa. Ancelotti gyakorlatában ez egy várható csere volt. Az idősebb Ribéry a középpályásmunkájával egyébként is erősen kivette részét a munkából. Az Alonso – Müller csere válasz volt arra, hogy Alonso hatékonysága minimálisra csökkent ezen a mérkőzésen, de a plusz támadóra is szükség volt a hátrány miatt. A Lewandowski – Kimmich csere pedig a kiállításból eredő kényszerűség volt.

Ha összetesszük a két mérkőzést, akkor egy fizikálisan illetve mentálisan némileg erősebb Realt látunk, de egy játékban és akaraterőben hasonló erőt képviselő Bayernt is. Az első mérkőzés mentális összezuhanása után a Real eldönthette volna a továbbjutást. De az 1-2-es végeredmény és a visszavágó alakulása alapján egyértelműnek tűnik, hogy ez a párharc is a nüanszokon dőlt el. Ezúttal nem egyik vagy másik klasszis villanásával, hanem a játékvezető hibájával.

A cikk az fcbayernmunchen.hu-n jelent meg.